Agrárpénzek

Piac

500 darabbal kevesebb traktort vettünk 2016-ban – gyengélkedik a mezőgéppiac

A mezőgazdasági gépberuházások szintje 2016-ban csökkent Magyarországon, és ugyancsak visszaesés történt a világ és az európai mezőgép-kereskedelemben is.

Magyarországon a mezőgazdasági gépek piacára erős ingadozás jellemző, mivel a géppiac alakulásában az egyik legjelentősebb tényező az európai uniós támogatások elérhetősége. A magyar mezőgazdasági géppiac 11 százalékkal csökkent 2016-ban, az év közben tapasztalható gyengébb kereslet után az év végi felfutásnak köszönhetően a gazdálkodók 127 milliárd forint értékben vásároltak mezőgazdasági gépeket.

Az alkatrészek értékesítése viszont az elmúlt években lassú, de folyamatos emelkedést mutat, 2016. évi értéke 5 százalékkal haladta meg az előző évit, és nagyobb volt a korábbi évek árbevételénél is. A gazdálkodók 42 milliárd forintot fordítottak alkatrészekre 2016- ban.

A mintegy 140 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján készült statisztikai felmérés szerint a mezőgazdasági gépforgalmat meghatározó erőgépeken belül a traktorpiac 18 százalékkal, a kombájnpiac 15 százalékkal csökkent, ugyanakkor a gépforgalmazás volumene egyes munkagépváltozatoknál jelentősen nőtt. A mezőgazdasági gépberuházások értékének 61 százalékát az erőgépek adták 2016-ban. A teljes értékesítésen belül a traktorok 37 százalékos, a gabonakombájnok 18 százalékos arányt képviseltek. Ez 2279 traktor eladását jelentette tavaly, míg 2015-ben 2777 új mezőgazdasági traktort értékesítettek. A traktorok esetében a csökkenés azonban nem minden teljesítménykategóriát érintett. Az erőgépeknél egyre keresettebbek a nagyobb teljesítményű gépek. Bár a legnagyobb számban vásárolt traktorok teljesítménye 67–103 kW közé esik, az elmúlt években nőtt a 235 kW feletti traktorok értékesítése, ezekből 2009-ben 55, míg 2016-ban 116 darabot adtak el.

A gabonakombájn a traktorok után a második legjelentősebb értékű gépcsoport, amelynek piaca 15 százalékkal csökkent 2016-ban, 314 arató-cséplő gép talált gazdára az egy évvel korábbi 371 darabbal szemben. Az értékesített kombájnok 75 százaléka a 300 LE fölötti teljesítménykategóriába tartozott. Az értékesítési trend egyértelmű, a növekedés a felső teljesítménykategóriánál tapasztalható.

A munkagépek terén főleg az állattartással foglalkozók számára nélkülözhetetlen szálastakarmány-betakarítókból több mint másfélszer annyit adtak el, mint egy évvel korábban. Bálázókból 43 százalékkal értékesítettek többet, mint az előző évben. A talajművelő gépek forgalma 7 százalékkal, a vető- és ültetőgépeké 15 százalékkal, a műtrágyaszórók piaca 8 százalékkal csökkent 2016-ban, míg a növényvédő gépek iránti kereslet 32 százalékkal esett vissza.

agrotrend.hu / AKI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés