Agrárpiac

Piac

Disznócsörte kettős mércével – a WTO az EU javára döntött

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elutasította Oroszország fellebbezését, amelyben Moszkva azt kifogásolta, hogy a genfi székhelyű szervezet szerint Moszkva jogtalanul tiltotta ki az Európai Unióból származó sertéshúst.

Az ügy előzménye az volt, hogy Oroszország 2014 elején megtiltotta az Európai Unióból származó élő sertések, a friss disznóhús és az abból készült termékek bevitelét az orosz-fehérorosz-kazah vámunió teljes területére arra hivatkozva, hogy Litvániában és Lengyelországban néhány vaddisznóban afrikai sertéspestist mutattak ki. Az orosz intézkedés ellen az EU fellebbezett a WTO-nál, amely tavaly augusztusban kimondta, hogy jogtalan volt az orosz döntés. Moszkva a döntés ellen panaszt emelt a WTO-nál, amely azt elvetette csütörtökön.

Fotó:123RF

Kettős mérce

Brüsszel 2014-ben, az orosz importtilalom elrendelésekor arra emlékeztetett, hogy a WTO-csatlakozással Moszkva vállalta: nem tesz különbséget kereskedelmi partnerei és a hazai termelők között, valamint nem hoz a kereskedelmet indokolatlanul korlátozó intézkedéseket. Ennek dacára olyan országokból továbbra is engedélyezte a bevitelt, ahol hasonló vagy súlyosabb formában ütötte fel a fejét az afrikai sertéspestis, amely orosz vidékeken is gyakorta megjelenik, mégsem von maga után kereskedelmi korlátozásokat. Az Európai Bizottság akkor úgy fogalmazott, hogy Oroszország más mércét alkalmaz az uniós termelőkkel szemben, mint más országok vagy saját sertéstenyésztői esetében.

A sertéspestist 2014 januárjában négy vaddisznóban mutatták ki Litvániában és Lengyelországban, a fehérorosz határ közelében. Az elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a vaddisznókkal egy olyan vírus végzett, amely minden valószínűség szerint éppen Oroszországból származott, és Fehéroroszországon keresztül került az EU-ba. A sertéspestis halálos veszélyt jelent a disznókra, de más állatfajokra és az emberre nem veszélyes.

Az Európai Unió moszkvai képviseletének adatai szerint az orosz importtilalommal az uniós kivitel mintegy 25 százaléka esett ki.

Tavaly augusztusban, amikor a WTO kimondta, hogy Oroszország jogtalanul tiltotta ki az EU-ból származó sertéshúst, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az közölte, hogy a magyar sertéságazatnak is jelentős hátrányt okozott a döntés, mert nagy mennyiségben szállított friss sertéshúst és sertéshúsból készült termékeket is az orosz-fehérorosz-kazah vámuniós piacra.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook