Hírek

Nem tartanak a kisüzemi főzdék adókedvezményétől a nagy sörgyárak

A nagy sörgyárak nem tartanak a kisüzemi főzdék adókedvezményétől. Utóbbiak viszont úgy érzik, versenyhátrányban vannak az értékesítésben, pályázati pénzek nélkül pedig nem tudnak fejleszteni.

Érdemben nem befolyásolja a nagy hazai sörgyárak mozgásterét, hogy a költségvetés tervezete szerint a jövő évtől 8 ezerről 200 ezer hektoliteres éves termelésig terjeszti ki a kormány a jövedéki adó 50 százalékos kedvezményét – mondta a Világgazdaságnak Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártó Szövetség (MSSZ) igazgatója.

Fotó:MTI

Az uniós szabályozás hazai kiterjesztésének azonban lehet olyan mellékhatása, hogy az eddigi 25-szörösére emelt limit miatt megindul Magyarországra a határ menti sörexport a szomszédos EU-tagállamokból, így Romániából, Szlovákiából vagy Horvátországból. Ha viszont ezt a lehetőséget kihasználva több külföldi szereplő is kihasít magának egy-egy szeletet a hazai sörpiacból, a magyar költségvetés adó- és járulékbefizetéstől esik el. Az MSSZ első embere emlékeztetett: az általuk képviselt sörgyárak tavaly 6,5 millió hektoliter sört értékesítettek, és 71 milliárd forinttal járultak hozzá az államkasszához.

Fontos változás a jövedékiadó-kedvezmény kiterjesztése a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke szerint, Gyenge Zsolt ugyanakkor elismerte: a mintegy 60-65 érintett hazai főzde közül jelenleg csak 4-5 rendelkezik olyan üzemmel, amely a korábbi 8 ezres limitet meghaladó, 10-15 ezer hektoliter sör előállítására képes. Kivételként említette azt a hamarosan nyíló nyugat-balatoni egységet, amelynek éves termelése az 50-100 ezer hektót is elérheti.

A KSE elnöke szerint a magyar sörpiac kevesebb mint egy százalékát kitevő kisüzemek igényei közül a jövedékiadó-kedvezmény kiterjesztését tudja a legkönnyebben teljesíteni a kormány, de csak akkor érdemes komoly fejlesztésbe fogniuk, ha javulnak az értékesítési lehetőségeik.

Úgy látja, a kisüzemieket nem a nagy sörgyártók vendéglátóipari egységekben elhelyezett napernyői, sörpadjai vagy neonreklámjai zavarják, hanem a velük kötött szerződések, amelyek egy falusi kocsmában is évi 40-50, egy frekventált fővárosi egységben pedig akár 100-150 hektoliter sör értékesítését írják elő az adott márkából. Mivel az üzemeltetőknek az előírt mennyiségen akár 4-5 millió forintos támogatás is múlhat, az egyesület elnöke szerint kiszorulnak az itallapról a kisüzemi sörök. A KSE vezetője hangsúlyozta: az értékesítés esélyegyenlősége mellett pályázati pénzekre is szükség van eszközbeszerzésre, kapacitásbővítésre, ahogy korábban a borászatoknál vagy a pálinkafőzdéknél.

agrotrend.hu / vg.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés